2011-07-10

Balaton Sound 2011.07.09.
















Sógorral megjártuk idén is a Balaton Sound-ot. Tavaly kimaradt, de most szerettük volna meghallgatni a "német csengőhangokat" élőben Karl Bartos előadásában, a NEO-t se láttuk élőben azóta. Szerencsére minden rendben lezajlott. Megérkezésünk után tébláboltunk egy-pár órát. Néztük a sok izzad testet és megalapoztuk az estét némi plejszkavicás lepény és italok fogyasztásával, valamint a nagyszínpadon egy-két számunkra teljességgel ismeretlen előadóval. A NEO időben kezdett, hozták is a tőlük elvárható színvonalat. Sajnos háttérvetítés nélkül ment le a show a naplementében. Ezután visszanéztünk a nagyszínpad környékére. Láttunk majdnem egy egész számot a Stereo MC's-től, de ez részünkről ismét totális érdektelenségbe váltott át. Az Underworld-öt azért végignéztük. Szórakoztató volt nézni, ahogy a sok emberpalánta kántálja a számunkra teljes ismeretlen slágereket. (Azért nekem megvolt tőlük agyban a: Push Upstairs, Two Months Off is a szokásos Born Slippy mellett, amin a műértő közönség rajtunk kívül levő része egyből joint-ra gyújtásal koronázott meg.) Azután megpróbáltuk élvezni a The Orb előadását, de erről is hamar megállapítottuk, hogy nem teljesen azt a zenét adják amire mi kíváncsiak lennénk, inkább kiültünk a Balaton partra, hogy repülőgépeket és azok légifolyosóját tanulmányozzuk a csillagos égbolton. Lassan azért eljött a hajnali 2 óra, amikor is Bartos mester és "segédje" a sequencer-be csaphatott, hogy elrepítsen minket az általa teremtett, de általunk nagyra értékelt zenei világba. Ebben nem is csalódtunk, az összes kedvenc prezentálva volt. Ezáltal a rendezvénnyel kapcsolatos "rossz szájízünk" átválthatott a nagyon kellemes emlék kategóriába.

2011-07-09

Leon's Dream















A fenti művet megemlítették a Protovison oldalán is, mint "fan art" kategória! :)